Lóska Lajos, Új Művészet 2009. július
Szobrász biennálét rendeztek kora nyáron Szentendrén, a Művészet Malomban. A kortárs magyar szobrászat állapotát rögzítő bemutató többszörösen is hiányt pótol. Egyfelől, mert az idén elmaradt Pécsett a kisplasztikai biennále, a Műcsarnokban pedig a 2001-es monstre tárlat óta - nem tudni miért - nem rendeznek összegző, egy-egy teljes szakmát felvonultató, országos műfaji kiállításokat, holott az intézménynek, szerény véleményem szerint, az lenne az egyik feladata, hogy ha évente nem is, de két vagy három esztendőnként válogatást nyújtson a kortárs magyar képzőművészet legújabb terméséből.
A szentendrei malom adottságai bizonyos tekintetben jobbak, minta pécsi kiállítótermeké, ugyanis a malom területén, az udvaron és a félkész szárnyban nemcsak kisplasztikákat, hanem nagyobb méretű alkotásokat is lehet szerepeltetni, s ezt a lehetőséget a rendezők ügyesen ki is használták. A kapun át az udvarba lépve úgy érezzük magunkat, mintha egy szabadtéri szoborparkba kerültünk volna; azonnal Yengibarian Mamikon három különböző méretű, levél formájú lapos női idolja fogad bennünket, mely szobrok a művész legjobb munkái közül valók. Egyszerre dinamikus és konstruktív Friedrich Ferenc rozsdás Nagy bagatellje. Farkas Ádám a több éve eredményesen alkalmazott, csavart oszlopformából alakította ki antropomorf-konstruktív figuratorzóra emlékeztető Fényforgóját (2009). Kalmár János szalagszerűre önti geometrikus embersziluettjeit (Földön ül, 2004; Várakozó, 2009). Móder Rezső vasállványon hintázó, függesztett vasplasztikái nemcsak a teret alakítják, de hangokat is hallatnak, ha valaki kalapáccsal megütögeti őket (Kozmoszlépcső ötdimenziós mobilhangszer).
Meg kell még említenem a kinn sorakozó alkotások közül Kovács Katalinnak a klasszikus hagyományokat (Rodint) is megidéző, barázdált felületű, félrehajtott fejű, kar nélküli dinamikus figuráját (Nem torzó).
Sétámat az épületegyüttesben a bal oldali, nyitott, ablak nélküli földszinti teremrészben kezdtem. Azért indultam errefelé, mert az udvarról jól belátni a földszinti térbe, és a benti szobrok szinte hívogatják a látogatót, hogy tüzetesebben is szemügyre vegye őket. A terem elülső részében a stilizált, félgömbökre, kockákra, hengerekre stb. redukált figurális plasztikák vannak, többek között Nikmond Beáta eszkimó munkákra emlékezető, a végtelenségig leegyszerűsített, kavicsszerű alakzatai (Szobor XXVI). A lekerekített formák és a groteszk hangvétel jellemzi Benedek Júlia Nagy Fülikéjét. Szmrecsányi Boldizsár (Boldi) összegabalyodott fehérmárvány figurakettősei is összefogottak, gömbszerűek, némi kubisztikus beütéssel. Az újabban a Morph csoporthoz tartozó Szabó Tamás szögekkel kivert plasztikája nem direkt, mint Ueckert szöges kompozíciói. Ő felületi elemként használja a szögfejeket, ezáltal alakjai mozgalmasabbak, expresszívebbek, sőt némiképpen szürreálisak lesznek. Nagyméretű, rafináltan meghajlított, szerkezetes formáinak köszönhetően igen szuggesztív, minimalos munka Kelemen Zénó Csapásiránya (2008), melyet nemcsak méretei, de kvalitásai is köztérre predesztinálnak.
A malomépület jobb oldali, befejezett részének földszinti termében az idősebb, már modern klasszikusnak számító generáció művei sorakoznak: Pauer Gyula egy újabb pszeudó kocka variációja, Haász István egy sárga konstruktív reliefje, melyet többször és több variációban is láthattunk már, Haraszty Istvántól az Életharang (2004) és a kabóca mobilok közé tartozó Ingatag gurítók (2001). Ez utóbbi egyszerre szeretni valóan míves és groteszk, szép is, szellemes is, csak kicsit régen készült, kérhettek volna tőle valami újabb alkotást a rendezők. Ugyanez mondható el Vígh Tamás kisplasztikáiról is, közülük az egyik köztéri változatát már néhány éve felállították a Magyar Tudományos Akadémia mellett, Kő Pál Ágasfája pedig a mohácsi szoborparkban megismert figuratárgyak groteszk világát idézi. Deim Pál emblematikus bábuja reliefként a falra került, Táncos című kisbronza viszont térben mutatja meg a jellé szublimált figurát. Lugossy Mária továbbfolytatja ünnepélyes és drámai erejű maratott üveg-bronz plasztikáinak a készítését (Coincidencia, 2008). Bohus Zoltán a zöldes, átlátszó üvegtestben alakít ki belső teret a benne felsejlő csíkok és oválisok segítségével. Az ilyen jellegű, fényben élő üvegplasztikáinak az egyik legszebbike a most látható Enigma (2008).
A nyitott első emeleti helyiségben zömmel a fával dolgozó művészek szobraival találkozhattunk. Mata Attila, aki az utóbbi időben főleg festett bronz kompozíciókat készített, ezen a kiállításon a korai, láncfűrésszel alakított brutális-szuggesztív faszobrainak a világát idéző Hommage á Picassóval (2007) szerepelt, mely jól kifejezi munkásságának lényegét, az újhullámos forma- és színvilágba oltott kubista stíluselemek egyéni elegyítését. A hajdan volt fáskörös művészek ugyancsak nívós művekkel szerepeltek. Húber András egy nagyméretű, térbe lógatott groteszk installációt épített. Orosz Péter háncsgömbje és kereszt létrája (Létrák és stigmák, 2009) a szobrász legjobb periódusát idézi. A Fáskörével rokon organikus-mitikus szemléletben készült Szlaukó László tüskés alkotása. Németh Ágnes vesszőből fonott figurái az ötletes installálásnak köszönhetően (felfüggesztették őket) a levegőben repülnek.
A szemben lévő teremben főként az újkonstruktív stílusban tevékenykedő szobrászok és néhány fiatalabb művész munkáival találkozhattunk. Nagámi a klasszikus konstruktivizmus tömbszerűségét idézi (Történet), Heritesz Gábor krómacél kockára állított két kisebb krómacél és rézkockája (Négy felcserélt pillanat, 2008) ugyancsak a purizmus szellemét fejezi ki. Ingo Glass sárgára festett MADI-s konstrukciói is a szerkezetet dicsőítik. Itt látható Paizs László popos Családi ezüstje, amely korai plexiöntvényeire emlékeztet, Erős Apolka groteszk beton szobra és Baráz Tamás koponyametszet-szerű áttört, a 2007-es Kisplasztikai Biennálén is bemutatott alkotása.
A legfelső emeleten különböző kifejezésmódok és formák kavalkádja fogadja a látogatót. Látványos térberendezésként funkcionál RábóczkyJudit hegesztett Pipacsmezője (2009). Deli Ágnes fémformába szorított színes szőnyegdarabjai a művész által annyira kedvelt és számtalanszor feldolgozott ellentétpárokra (kemény és lágy, organikus és ipari, textil és fém) épülnek. Itt tekinthetjük meg továbbá az ismét a figura felé forduló Szabó György rácsba szorult fáradt angyalát vagy Dohárszky Béla többszörös idézetként is felfogható minimal padlóplasztikáját.
Ha el is fáradtunk a rengeteg élménytől, érdemes megnéznünk a legfelső emelet másik traktusát, mert számos színvonalas mű vár bennünket. Elek Imre egyszerre klasszicizáló és hiperreális kompozíciói - büsztje és torzója - a kiállításon nem nagyon szereplő újfigurális szobrászat két jellemző darabja. Ugyancsak itt helyezték el Zsemlye Ildikó makettszerű, aluljárót ábrázoló munkáit (Nagyvárad tér 1-11, 2009; Keleti pályaudvar, 2009), valamint Budahelyi Tibornak két lapossá kovácsolt óriás szeg reliefjét, Sejben Lajos titokzatos kődobozát (Erőd II, 2009), valamint Luzsica Árpád zöldre festett, tüskés, lyukacsos, sámli objektjét.
A több mint háromszáz darabból álló kollekció mindegyikére nem térhetünk ki, de a bemutatott munkák meggyőznek bennünket arról, hogy színvonalas és hiánypótló kiállítás jött létre Szentendre Város Önkormányzata, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Szobrász Társaság és a Szentendre Művészetéért Alapítvány együttműködésének jóvoltából. A szórólapon a következőket olvashatjuk: "A biennále rendezőinek szándéka, hogy a magyar szobrászat és kisplasztika rendszeres bemutatkozási lehetőséget nyerjen, emelve hazai és nemzetközi rangját, határainkon túlterjedő ismertségét. A biennále célja, hogy betekintést nyújtson a hazai szobrászat jelenébe, bemutassa a műfajon belüli irányok, irányzatok, stílusok, megközelítési és kifejezésmódok, formák sokszínűségét." A megfogalmazott törekvés nemes és támogatandó.
Várjuk a folytatást és a katalógust.
A Szobrász Biennále záróeseménye "A kortárs magyar szobrászat a kortárs magyar építészetben" című konferencia volt, mely az építészet és a szobrászat viszonyával foglalkozott Felvetette a közös gondolkodás szükségességét kapcsolatteremtő erejét és hatását taglalta, valamint példákkal illusztrálta az épített térszerkezetekben történő alkalmazását.
(Művészet Malom, 2009. V. 17-VI. 21.)
