animArt kiállítás a Holnemvolt Parkban

A teremtés története nem az emberrel kezdődött. Az ószövetségi Genezis szerint, miután Isten megteremtette az eget és földet, majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől, a szárazföldet a vizektől, úgy döntött, hogy életet teremt a kietlenségben. Mózes I. könyvében az áll, hogy a harmadik napon Isten parancsba adta (Károli Gáspár fordításában), hogy „Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen neki magva a földön.” Majd így szólt: „Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.” Az ötödik napon még azt is kinyilvánította, hogy „Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint.” A hatodik napon pedig – mielőtt megpihent volna a hetediken – megteremtette az embert a saját képmására. A Teremtés könyvében foglaltak, azok sorrendisége logikusnak tűnik, bár nem ad választ arra kérdésre, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Erre a madártannal foglalkozók, az ornitológusok sem tudnak választ adni. Egyszerűen azért, mert a kérdés rossz. Halkan hozzátenném azon kétségemet is, hogy a fenti folyamatból nem vezethető le a húsevő vagy rovarfogó növények létének eredete, és az nem érinti a partenogenezis, azaz a szűznemzés fogalmát sem. Számunkra viszont a lényeg az, hogy a teremtés története nem az emberrel kezdődött. És nem is az emberrel fejeződött be. Az ember – megirigyelve az isteni alkotómunka privilégiumát – önmaga is teremteni, alkotni vágyott, és létezésének, öntudatra ébredésének első pillanatától teremtett, bár a művészet szó még ismeretlen volt szótárában. Gondoljunk csak a spanyolországi, francia, argentin, indonéz vagy afrikai barlangokban található barlangrajzokra. (Zárójelben jegyzem meg, hogy csak a magyar nyelv említ rajzokat – bár vannak kőbe karcolt rajzok is – a többi festményként utal ezekre az ábrázoló művekre, hiszen a földből, faszénből, növényi magvakból, termésekből, levelekből szárított, összetört matériát vízzel és/vagy vérrel keverték, azaz természetes anyagokból festéket állították elő.) Valószínűsíthető, hogy az ősember a termékenység-istennők 3 dimenziós megfogalmazásával és a barlangrajzok létrehozásával nem egy magasabb rendű önkifejezést gyakorolt, hanem mágiát, varázslatot mutatott be ily módon a szaporodás, a túlélés, a sikeres vadászat reményében. A műkritikus, a kiállítás-rendező, a galériás és a műgyűjtő még nem létezett, viszont ezek az alkotások a mai napig ott vannak – a fénymentes, zárt tér állandó páratartalmának vagy éppen szárazságának köszönhetően – Altamira, Pech Merle, Lascaux, Les Trois Frére barlangjaiban vagy éppen a Kharga-oázisban. A 27.000 évvel ezelőtti, késő-jégkorszaki alkotásoktól a végtelen univerzumban történő időutazásban csak egy röpke pillanat eljutni a mai nap műtárgyaihoz. Ugorjunk hát! A jelen szabadtéri csoportos szoborkiállítás a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Magyar Szobrász Társaság és a byArt Galéria szoros együttműködésének köszönhetően jött létre. Ezen a tárlaton 35 művész mutatja be munkáit. A kiállítás-megnyitó műfaja és a résztvevők létszáma nem engedi meg, hogy a megnyitó személy bárkit is kiemeljen az anyagból, vagy éppen alulértékeljen. Az nem a megnyitó, hanem később az erre reflektáló sajtó, a kritika dolga. Illetlenség lenne dicsérnem vagy éppen elmarasztalnom bárkit is, pedig természetesen nekem is vannak kedvenceim, ahogy reményeim szerint Önöknek, a befogadóknak vagy éppen a kollégáknak is lesznek. Az elfogultság helyett maradnék inkább a tényeknél. Erre a tárlatra minden értelemben a változatosság a legjellemzőbb. A részvevők között egyaránt találhatunk pályakezdő és érett művészt, idősebb mestert, autodidaktát és professzionális képzésben részesült szobrászt. Van, hogy fél évszázadnyi korkülönbség választja el az alkotókat. Van itt alig- vagy alul-díjazott, Munkácsy- vagy éppen Kossuth-díjas művész is. A helyszín szellemiségéből adódóan a szervezők arra kérték a kiállítókat, hogy zoológiai, botanikai vonatkozású műveket hozzanak ebbe a kivételes térbe, de nem zártuk ki azon szobrokat/plasztikákat/3D-ben fogalmazott munkákat sem, melyek a természetvédelemre utalnak vagy a natura organikus formavilágára és a föld, a természet adta végtelenül gazdag anyagokra helyezik a hangsúlyt. A tematika tehát igen széles skálán mozog. Az adott térben elhelyezhető kis-, közép- és nagyméretű művek egy része konkrétan, direktben fogalmazza meg mondandóját, míg vannak, melyek elvonatkoztatnak. A reprezentáció során a narratív, ábrázoló/figuratív, valósághű megközelítés mellett találhatunk itt absztrakt átiratokat, parafrázisokat is. A valósághű, realista megjelenítés mellett találhatunk szimbolikus, emblematikus, sematikus, mitologikus értelmezéseket is. A rendezés megpróbált arra törekedni, hogy a kortárs magyar szobrászat karakteres megnyilvánulásainak mikéntjét, annak erővonalait valahogy csoportosítsa, ám a változatosság gazdagsága nem mindig hagyta, hogy blokkosítsam, skatulyába zárjam a skatulyázhatatlant. A szobrok felvonultatják a technikai kivitelezés sokféleségét: van itt fa- és kőfaragás, hegesztés, lézervágás, viaszveszejtéssel öntött bronz, csapolás, ragasztás, az alapanyag vágása, hajtogatása, festése, mázzal való borítása, applikáció, vegyes technika, sorolhatnánk. A művek egy része megőrizte és ezáltal láttatja az eredeti alapanyag színét, erezetét, strukturáltságát, míg több munka felszíne polírozott, csiszolt, festett, olajjal / viasszal kezelt, égetett. Az anyaghasználat során a művészek a természetes matériákból és a mesterséges, az ember által kikísérletezett/kifejlesztett anyagokból válogattak: van itt kő, forrásvízi mészkő, beton, pala, bazalt, andezit, fa, trópusi fa, márvány, krómacél, rozsdamentes acél, vas, annak rozsdás változata, fémlemez, huzal, drót, réz, bronz, üveg, samottos agyag, állati prém, pirogránit és van poliuretánhab, geopolimer. A szobrok színvilága van, hogy megőrizte az alapanyag eredeti, nyers színét, ami a fehér és a fekete közötti szürkés árnyalatokon vezet át, jelen van a fa számtalan barnája, a fémek nyers, kopottas vagy éppen felfénylő színe, aranyló, ezüstös koloritja, a lüktető pirosak, kékek, sárgák, a róka vöröse, a világító zöld vagy éppen az állati bunda rovátkás, barnás-tarkás mintázata. Vannak horizontálisan vagy vertikálisan formázott munkák, másutt tömör testek, gömb-formáció, szilánkosan építkező részletek váltogatják a tömbös, ívelt vagy éppen átjárható, transzparens szobrokat. Az állat- és növényábrázolások között találhatunk madarat, struccot, sast, kutyát, macskát, hüllőt, kígyót, disznót, méhet, valós és mesebeli állatokat, karmos, pikkelyes, szárnyas lényeket, csodaszarvast. A növényi lét szirmait bontó virágban, szélfutta napraforgóban, héját-burkát kipattintó borsószemekben jelenik meg, miközben a tegnapi szélben az egyik síkplasztika és egy amorf lemezekből épített mű hajlongva bólogatott a természet ereje előtt. A természet ereje előtt, addig, amíg azt visszájára nem fordítjuk, amíg azt nem haragítjuk végérvényesen magunkra. Ebben a küzdelemben mi, az ember nem győzhet, alulmaradásra kényszerül. Ezért fontos, hogy akár egy szoborral is, de tiltakozzunk az Amazonas menti esőerdők pusztítása vagy éppen a prémes állatok legyilkolása ellen. Végezetül csupán annyit: úgy látom, hogy ezek a művek itt nagyon jól érzik magukat. Itt a szobrászok által és a szervezők segítségével létrejött valami. Valami megteremtődött. Bár azt nem tudom, hogy a teremtés hányadik napján járunk. Kozák Csaba Elhangzott 2015 május 28-án az animArt kiállítás megnyitóján a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Holnemvolt Parkban.

Einführung zur Kunst von Viktor Tihany

Die Skulptur, hat über viele Jahrtausende viele Funktionen und Aufgaben erfüllt. Magische, kultische, heilige Eigenschaften standen im Fokus, die verwendeten Materialien, erweiterten sich allmählich. Erstens, die in der Natur gefunden Materialien (Tierknochen, Holz, Stein), später die künstlichen Materialien und Technologien (Ton, Bronze), erstellten und formten diese dreidimensionale Kunstlinie. Mit der zunehmenden Vielfalt von Größen (von der monumentalen Dimension bis zur winzigen Größe) kam die Technik der Färbung zustande. Der riesige Bogen, den wir als Skulptur nennen, hat vielleicht im XIX.Jahrhundert auf dem Boden gelandet und neben monumentale, politische, zeremonielle Funktionen wurde er alltäglich geworden, bürgerlich im besten Sinne des Wortes. Das XX.Jahrhundert hat die Skulptur nicht nur durch radikalen Stilwechsel, sondern auch in Funktion erneuert. Dekorativität kam in den Vordergrund, die direkte Visualisierung des Themas, des Gedankens, die Souveränität der Form. Neue Materialien, Werkzeuge, Technologien, erneuerten die Skulptur, die mehr und mehr Raum für künstlerische Freiheit bekommt. In Vielfalt der Stile und der Technologie ist die Skulptur der Zweig der visuellen Kunst, wo die uralten Techniken beibehalten werden, obwohl die verwendete Materialien erneuert werden, aber dem Stein, Marmor und die Bronze weiterhin eine Kontinuität hat. In erster Linie nimmt das Holz einen besonderen Platz, welches einerseits identifiziert sich mit Volkskunst, mit Volks-Schnitzerei, andererseits mit europäischer Kunst: wie sakrale, christliche Kunst und mit abwechslungsreichen Holzplastiken der Kircheninnenräume. Die Schnitzerei gehört natürlich zu Skulptur dabei vernachlässigt sich deren Anwendung. Im XX. Jahrhundert gingen trotzdem ausgezeichnete Lebenswerke aus Holz auf, wie die hervorragenden Werke vom europäischen Künstler Constantin Brancusi oder die vom ungarischen Künstler Géza Samu. In den sechziger, siebziger Jahre wird das Holz schon wieder als selbstständige Skulpturtechnik in der zeitgenossen ungarischen Skulptur in den Blick geraten. Seit Mitte der achtziger Jahre starteten die Symposien von Holzskulptur in Nagyatád, kam die Gruppe von Holzschnitzer zustande und entstanden spezielle Holzskulptur-Ausstellungen. Die wiederbrachte Interesse nach Holz können wir mit neuartigem Umgang mit der Natur verbinden, eine Opposition können wir gegen die Schaden der Zivilisation, die Industriegesellschaft fühlen. In der ungarischen zeitgenössischen Skulptur verwendet viele Künstler Holz zur Verwirklichung seiner Skulptur, aber diejenigen die typisch auf diese Materialien fokussieren, gibt es nicht viele. Unter den mit Holz arbeitenden Bildhauer gibt es verschiedene Standpunkte, wie die organische Wahrnehmung, die das Holz, als gefundener Gegenstand kaum bearbeitet. Oder gibt der konzeptionelle Ansatz, oder zu Land-Art ähnliche Anstrengungen und natürlich der traditionelle figurative Standpunkt. Kommen auch Outdor-Werke aus Holz zustande, aber das Holz ist viel mehr die Kunst der Innenräume, der Skulptur. Viktor Tihanyi hat nach dem Abschluss der Hochschule für bildende Künste in der Mitte der achtziger Jahre auf Holz gefunden. Er hat auf Symposien in Nagyatád und auf bezogenen Ausstellungen teilgenommen. Seine Beziehung zum Holz, die Atmosphäre seiner Arbeit ist eigenartig und weicht von den oben genannten Standpunkte, Auffassungen ab. Seine Einzigartigkeit bezieht sich auch auf der persönlichen Sagen seiner Werke und auf Technologie der Fertigung. Die Werke von Tihanyi sind figurative Arbeiten. Seine Werke abbilden, aber sie sind nicht Natur –basiert. Die Wirklichkeit ist vorhanden und ist nicht vorhanden. Tihanyi schafft durch Phantasie menschenähnlichen Tiere und tierähnliche Menschen. Diese Eklektizismus verwirklicht keine Dissonanz. Der Künstler äußerte sich über seine Werke, wie folgt:“ meine Arbeiten sind meistens Fabelwesen, mythische Tierfiguren mit menschlichen Qualitäten. Sie tragen ironische Emotionen, Atmosphäre“. Ja wirklich seine Kreaturen, Käfer, Vögel, Säugetiere tragen anthropomorphe Eigenschaften und strahlen einen starken Charakterzug. Obwohl die Holzskulpturen von Tihanyi dramatische Worte tragen, er ist auch innovativ mit feinem Humor und Ironie in der zeitgenössischen ungarischen Bildhauerei. Diese Tatsache ist knapp in diesen Tagen.Tihany ist ein zurückhaltender Mann, er beobachtet lebhaft die heutige ungarische Realität und webt seine Erfahrung in seine Statuen ein.Otto Mezei Kunsthistoriker hat über die Kunst von Tihanyi die Folgende geäußert:er dehnt die Grenzen der konventionellen Skultptur aus,er lenkt mit Menschen- und Tierformen die Aufmerksamkeit auf sich.Die Titelverleihung seiner Werke vermittelt auch die Empfindlichkeit nach Fiktion: Traumkeeper, Torkeeper, Old Indianer, der Blicker auf den Mond, Kämpfer, Eule, kleiner Drache,Drache. Die Arbeitsweise von Tihanyi ist nachdenklich, detailliert. Nachdem er mehrere Skizzen gemacht hat, geht er an die Realisierung des Werkes an. Obwohl er schnitzt und meißelt, aber seine Statuen erhalten die endgültige Form durch Schleiferei, Gewindeschneiden, Klebung. Seine Werke sind kompakt, fast „ erdgebundenen " sie sind fast bereit zu fliegen. Sie ruhen entweder auf sicherer statischen Basis, sie klammern sich an den Boden, oder haben schwindelerregende unsicheres Gleichgewicht. Der Künstler nutzt die universelle Symbolleiste der Skulptur, er färbt, malt seine Werke. Manchmal nur die rohe, wurmstichigen Oberfläche ist die oberste Schicht der Statue, oder er gibt kaum wahrnehmbar eine suggestive Farbe der Statue mit Leinölfirnis, manchmal malt er nur einen Teil der Arbeit, wo er nur eine Eigenschaft betonen will. Aber wir füllen immer die zarten, sensiblen, niemals aggressiven Farbeffekte, die in den meisten Fällen nur die Struktur, die Knoten, die Risse des Holzes hervorbringt. Tihanyi’s Oberflächenbearbeitung wird immer auf Atmosphäre der Komposition, auf formale Charakter ausgerichtet. Sensibler Bereich der Holzskulptur ist der Holzstoff, womit der Schöpfer arbeitet. Tihanyi arbeitet nicht mit weicheren leicht zu verarbeitenden Materialienwie Kiefer, Eiche, Linde, sondern mit viel schwerer, härter und zugleich edler Obstbäume wie Kirsche oder Nussbaum. Dies ist jedoch nach wie vor nur Baum, dessen spezifische Leichtigkeit, Personennähe bildet Harmonie mit der Ironie der Skulpturen. Mit anderen Worten, in Tihanyi’s Skulpturen finden sich gut Material und Form. Allerdings wären wir nicht fair, ohne anderen Bereichen seiner Skulptur zu erwähnen. Es ist wahr, dass die Substanz in dem Baum gefunden wird, aber er ist auch mit anderen skulpturalen Techniken sehr vertraut. Der Künstler, der seit mehreren Jahrzehnten in Wekerle Kolonie in Kispest wohnt, hat die anspruchsvolle Medaille von Károly Kos gemacht und wenn man aus der Stadtmitte der Hauptstadt der Ady Straße nähert der Wekerle entdeckt man am getrübten Eckhaus von der Álmos Straße Viktor Tihanyi’s große Bronzerelief, welches das Schild der Wohngemeinschaft ist, welches kennzeichnet, dass wir in einen speziellen Bereich der Stadt angekommen sind. Viktor Tihany jenseits der fünfzig Jahren, hat schon früh in seiner Schulzeit Kontakt mit der Skulptur aufgenommen, weil er über guten Lehrer wie János Konyorcsik, Antal Czinder verfügte. Dann nach einer breiten und gründlichen professionellen Vorbereitung wurde er Student von József Somogyi an der Hochschule für bildende Künste. Nach dem Start seiner Laufbahn hat er relativ schnell seine unabhängige Auffassung und das Material zur Erreichung seines Zieles gefunden. Ein wenig einsam befindet sich Tihanyi im Koordinatensystem der zeitgenössischen ungarischen Skulptur. Er arbeitet nicht nach Modeerscheinungen, er ist ein Bildhauer von spürbaren Lebensgefühl. Seine Fabelwesen spricht tatsächlich über uns.Wenn wir lachen über sie, wir lachen über uns. Es ist Gut mit ihnen in Frieden sein, während sie uns beunruhigen, wie die echte, wahre Kunst. Balázs Feledy