animArt kiállítás a Holnemvolt Parkban

A teremtés története nem az emberrel kezdődött. Az ószövetségi Genezis szerint, miután Isten megteremtette az eget és földet, majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől, a szárazföldet a vizektől, úgy döntött, hogy életet teremt a kietlenségben. Mózes I. könyvében az áll, hogy a harmadik napon Isten parancsba adta (Károli Gáspár fordításában), hogy „Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen neki magva a földön.” Majd így szólt: „Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.” Az ötödik napon még azt is kinyilvánította, hogy „Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint.” A hatodik napon pedig – mielőtt megpihent volna a hetediken – megteremtette az embert a saját képmására. A Teremtés könyvében foglaltak, azok sorrendisége logikusnak tűnik, bár nem ad választ arra kérdésre, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Erre a madártannal foglalkozók, az ornitológusok sem tudnak választ adni. Egyszerűen azért, mert a kérdés rossz. Halkan hozzátenném azon kétségemet is, hogy a fenti folyamatból nem vezethető le a húsevő vagy rovarfogó növények létének eredete, és az nem érinti a partenogenezis, azaz a szűznemzés fogalmát sem. Számunkra viszont a lényeg az, hogy a teremtés története nem az emberrel kezdődött. És nem is az emberrel fejeződött be. Az ember – megirigyelve az isteni alkotómunka privilégiumát – önmaga is teremteni, alkotni vágyott, és létezésének, öntudatra ébredésének első pillanatától teremtett, bár a művészet szó még ismeretlen volt szótárában. Gondoljunk csak a spanyolországi, francia, argentin, indonéz vagy afrikai barlangokban található barlangrajzokra. (Zárójelben jegyzem meg, hogy csak a magyar nyelv említ rajzokat – bár vannak kőbe karcolt rajzok is – a többi festményként utal ezekre az ábrázoló művekre, hiszen a földből, faszénből, növényi magvakból, termésekből, levelekből szárított, összetört matériát vízzel és/vagy vérrel keverték, azaz természetes anyagokból festéket állították elő.) Valószínűsíthető, hogy az ősember a termékenység-istennők 3 dimenziós megfogalmazásával és a barlangrajzok létrehozásával nem egy magasabb rendű önkifejezést gyakorolt, hanem mágiát, varázslatot mutatott be ily módon a szaporodás, a túlélés, a sikeres vadászat reményében. A műkritikus, a kiállítás-rendező, a galériás és a műgyűjtő még nem létezett, viszont ezek az alkotások a mai napig ott vannak – a fénymentes, zárt tér állandó páratartalmának vagy éppen szárazságának köszönhetően – Altamira, Pech Merle, Lascaux, Les Trois Frére barlangjaiban vagy éppen a Kharga-oázisban. A 27.000 évvel ezelőtti, késő-jégkorszaki alkotásoktól a végtelen univerzumban történő időutazásban csak egy röpke pillanat eljutni a mai nap műtárgyaihoz. Ugorjunk hát! A jelen szabadtéri csoportos szoborkiállítás a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Magyar Szobrász Társaság és a byArt Galéria szoros együttműködésének köszönhetően jött létre. Ezen a tárlaton 35 művész mutatja be munkáit. A kiállítás-megnyitó műfaja és a résztvevők létszáma nem engedi meg, hogy a megnyitó személy bárkit is kiemeljen az anyagból, vagy éppen alulértékeljen. Az nem a megnyitó, hanem később az erre reflektáló sajtó, a kritika dolga. Illetlenség lenne dicsérnem vagy éppen elmarasztalnom bárkit is, pedig természetesen nekem is vannak kedvenceim, ahogy reményeim szerint Önöknek, a befogadóknak vagy éppen a kollégáknak is lesznek. Az elfogultság helyett maradnék inkább a tényeknél. Erre a tárlatra minden értelemben a változatosság a legjellemzőbb. A részvevők között egyaránt találhatunk pályakezdő és érett művészt, idősebb mestert, autodidaktát és professzionális képzésben részesült szobrászt. Van, hogy fél évszázadnyi korkülönbség választja el az alkotókat. Van itt alig- vagy alul-díjazott, Munkácsy- vagy éppen Kossuth-díjas művész is. A helyszín szellemiségéből adódóan a szervezők arra kérték a kiállítókat, hogy zoológiai, botanikai vonatkozású műveket hozzanak ebbe a kivételes térbe, de nem zártuk ki azon szobrokat/plasztikákat/3D-ben fogalmazott munkákat sem, melyek a természetvédelemre utalnak vagy a natura organikus formavilágára és a föld, a természet adta végtelenül gazdag anyagokra helyezik a hangsúlyt. A tematika tehát igen széles skálán mozog. Az adott térben elhelyezhető kis-, közép- és nagyméretű művek egy része konkrétan, direktben fogalmazza meg mondandóját, míg vannak, melyek elvonatkoztatnak. A reprezentáció során a narratív, ábrázoló/figuratív, valósághű megközelítés mellett találhatunk itt absztrakt átiratokat, parafrázisokat is. A valósághű, realista megjelenítés mellett találhatunk szimbolikus, emblematikus, sematikus, mitologikus értelmezéseket is. A rendezés megpróbált arra törekedni, hogy a kortárs magyar szobrászat karakteres megnyilvánulásainak mikéntjét, annak erővonalait valahogy csoportosítsa, ám a változatosság gazdagsága nem mindig hagyta, hogy blokkosítsam, skatulyába zárjam a skatulyázhatatlant. A szobrok felvonultatják a technikai kivitelezés sokféleségét: van itt fa- és kőfaragás, hegesztés, lézervágás, viaszveszejtéssel öntött bronz, csapolás, ragasztás, az alapanyag vágása, hajtogatása, festése, mázzal való borítása, applikáció, vegyes technika, sorolhatnánk. A művek egy része megőrizte és ezáltal láttatja az eredeti alapanyag színét, erezetét, strukturáltságát, míg több munka felszíne polírozott, csiszolt, festett, olajjal / viasszal kezelt, égetett. Az anyaghasználat során a művészek a természetes matériákból és a mesterséges, az ember által kikísérletezett/kifejlesztett anyagokból válogattak: van itt kő, forrásvízi mészkő, beton, pala, bazalt, andezit, fa, trópusi fa, márvány, krómacél, rozsdamentes acél, vas, annak rozsdás változata, fémlemez, huzal, drót, réz, bronz, üveg, samottos agyag, állati prém, pirogránit és van poliuretánhab, geopolimer. A szobrok színvilága van, hogy megőrizte az alapanyag eredeti, nyers színét, ami a fehér és a fekete közötti szürkés árnyalatokon vezet át, jelen van a fa számtalan barnája, a fémek nyers, kopottas vagy éppen felfénylő színe, aranyló, ezüstös koloritja, a lüktető pirosak, kékek, sárgák, a róka vöröse, a világító zöld vagy éppen az állati bunda rovátkás, barnás-tarkás mintázata. Vannak horizontálisan vagy vertikálisan formázott munkák, másutt tömör testek, gömb-formáció, szilánkosan építkező részletek váltogatják a tömbös, ívelt vagy éppen átjárható, transzparens szobrokat. Az állat- és növényábrázolások között találhatunk madarat, struccot, sast, kutyát, macskát, hüllőt, kígyót, disznót, méhet, valós és mesebeli állatokat, karmos, pikkelyes, szárnyas lényeket, csodaszarvast. A növényi lét szirmait bontó virágban, szélfutta napraforgóban, héját-burkát kipattintó borsószemekben jelenik meg, miközben a tegnapi szélben az egyik síkplasztika és egy amorf lemezekből épített mű hajlongva bólogatott a természet ereje előtt. A természet ereje előtt, addig, amíg azt visszájára nem fordítjuk, amíg azt nem haragítjuk végérvényesen magunkra. Ebben a küzdelemben mi, az ember nem győzhet, alulmaradásra kényszerül. Ezért fontos, hogy akár egy szoborral is, de tiltakozzunk az Amazonas menti esőerdők pusztítása vagy éppen a prémes állatok legyilkolása ellen. Végezetül csupán annyit: úgy látom, hogy ezek a művek itt nagyon jól érzik magukat. Itt a szobrászok által és a szervezők segítségével létrejött valami. Valami megteremtődött. Bár azt nem tudom, hogy a teremtés hányadik napján járunk. Kozák Csaba Elhangzott 2015 május 28-án az animArt kiállítás megnyitóján a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Holnemvolt Parkban.